Mindenszentek ünnepe

Posted on Updated on

NOVEMBER 1.

*

Mindenszentek ünnepét a keleti egyház a IV. századtól ülte, nyugaton pedig egy templomszenteléshez kötődik bevezetése. IV. Bonifác pápa 609-ben szentelte fel Rómában a Pantheont, amelynek titulusa Szűz Mária és az összes vértanúk lett. A IX. században került az ünnep november 1-jére, és terjesztették ki az egész világra. Mindenszentek ünnepén a megdicsőült Egyházat ünnepeljük, mert – amint az adományok fölött imádkozzuk –: „hisszük, hogy ők már eljutottak a boldog halhatatlanságba”. Az „ők” alatt itt mindenkit értünk, nem csak a kalendárium jól ismert szentjeit vagy azokat, akiket már elfelejtett a keresztény köztudat, de régi korokban szentté avatták őket. Gondolunk itt mindenkire, aki már Istenhez érkezett, aki már üdvösségre jutott, legyen az a kalendáriumból hiányzó, de számunkra annál fontosabb rokon, nagymama, tanító stb. Mindenszentek ünnepén köszöntjük őket, és kérjük közbenjárásukat: „engedd éreznünk, hogy közbenjárnak üdvösségünkért”, „sokszoros közbenjárásukra bőven áraszd reánk nagy irgalmadat” – imádkozzuk a könyörgésekben. A prefáció új témát hoz az ünnephez: a mennyei Jeruzsálem képét. Ez az a hely, ahová csak az igazak léphetnek be, ahol a Bárány, Jézus vár és fogad. Ide érkeznek azok, akik már megmosták ruhájukat a Bárány vérében (a vértanúk) és azok is, akik más módon szereztek pálmát (hitvallók). Ez a város „anyánk és végső célunk”, oda törekszünk mi, az úton lévő Egyház tagjai, és már ott énekelnek a megdicsőültek, akikben Isten „pártfogót és példaképet” adott számunkra. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia kérte – és ebben az évben engedélyt kapott a Szentszéktől –, hogy két ünnepet a napján tartson, parancsolt ünnepként. Az egyik vízkereszt, január 6-án, a másik pedig mindenszentek főünnepe. A parancsolt ünnep azt jelenti, hogy mindnyájan szentmisén veszünk részt ezen a napon, ahogyan ezt vasárnap is szoktuk. E napon az Egyház egy szép nagy család képét mutatja: a megdicsőültekkel, akiket mindenszentekkor ünneplünk; a még tisztulásra várókkal, akikért halottak napján imádkozunk, és velünk, akik még vándorok vagyunk, és akik az záró könyörgéssel együtt kérjük: „szentté legyünk szereteted teljességében, és innét, a földi zarándokok asztalától eljussunk a mennyei haza lakomájára”.

 

Forrás: ©  „Magyar Kurír”

____________________________________________________________________________________

Urunk, Jézus Krisztus megígérte, hogy: “Aki megvall engem az emberek előtt, én is megvallom őt, mennyei Atyám előtt” Az apostolok korától kezdve, oly nagy számban vallották meg vérükkel az Urat, hogy a sok névtelen szenteknek nem tudtak külön-külön napot szentelni. Ezért a IV. századtól kezdve egy napot szentel Egyházunk, amikor minden szentjéről megemlékezik. 609-ben szentelte fel IV. Bonifác pápa keresztény templommá Szűz Mária és az összes vértanú tiszteletére a római Panteont, mely valaha az összes pogány isten tiszteletére épült. A IX. században IX. Gergely pápa november 1-jére tette az ünnepet. Mindenszentek főünnepe, a szóban a “fő” előtag utal arra, hogy ez az ünnep a legrangosabb ünnepeink közé tartozik. A szentmise fehér miseruhában történik, s a fehér mindig az örvendezés, ünneplés jele. A mindenszentek, tehát egy örömünnep. Azokat a szenteket – minden szentet ünnepeljük, akik eljutottak életük, és minden emberi élet végső céljára, az örök boldogságra Isten örök Országába. Mert ezek a szentek is az Egyház tagjai. Az Egyház ugyanis nemcsak a földön élő valóság, hanem három része van.

– 1. Az első része az úgynevezett küzdő Egyház. Ez a tulajdonképpeni földi Egyház. Küzdőnek nevezzük, mert mi itt a földi életben küzdünk az ördög cselvetései, a bűnök és az élet számtalan vihara között az örök életre eljutni. A szentmisében az átváltoztatás után az eucharisztikus imádságban így imádkozunk a küzdő Egyházért, s tulajdonképpen saját magunkért: “… szent és katolikus Egyházadért (…) tartsd meg békében, őrizd meg egységben, szolgáddal János-Pál pápánkkal, István főpásztorunkkal, és mindazokkal, akik az egyetemes és apostoli hitet hűségesen őrzik és vallják.”

– 2. Az Egyház másik része a szenvedő Egyház. Ezt az Egyházat a tisztítótűzben szenvedők alkotják. Ők is az örök élet részesei már, hiszen a tisztítótűz után Isten Országába jutnak, csak még vezekelniük kell bűneikért. Érettük az eucharisztikus imádságban így imádkozunk: “Kérünk, Urunk, hogy nekik és minden Krisztusban elhunyt hívőnek add meg a boldogságot, a világosságot és a békét a te országodban.”

– 3. Az Egyház harmadik része a megdicsőült Egyház. Ezt a szentek alkotják, akik eljutottak már Isten örök Országába. Az ő közbenjárásukért is imádkozunk az eucharisztikus imádságban: “A szentek közösségében tisztelettel megemlékezünk mindenekelőtt a dicsőséges, mindenkor Szűz Máriáról, istenünk és Urunk, Jézus Krisztus édesanyjáról, apostolaidról, vértanúidról és minden szentedről. Az ő érdemeikért és könyörgésükre add, hogy mindenben érezzük oltalmadat.” Az Egyháznak ez a három szintje szüntelen élő kapcsolatban van egymással. A küzdő és a megdicsőült Egyház szüntelen könyörög a szenvedő Egyházért, hogy a tisztítótűz ideigtartó büntetésétől mihamarabb megszabaduljanak. A megdicsőült Egyház pedig – a szentek – közbenjárnak értünk. A mai nap az ünneplés napja. Azokra az emberekre emlékezünk, akik megmutatták az utat, hogy igenis el lehet jutni az örök életre a Krisztus által meghirdetett élettel, s egyáltalán az hirdetik, hogy a halál után van folytatás; sokkal szebb, mint amire legmerészebb álmainkban is gondolni mernénk. A mai ünnep üzenete pedig az, hogy szenteknek kell lennünk, hogy eljussunk Isten örök Országában. Meghökkentő ez: pont én legyek szent? Úgy gondoljuk, hogy az életszentség a papoknak és a szerzeteseknek van fenntartva, akik egész életüket Istenre, Isten látványos szolgálatára szentelték. A megkereszteltek többségének, akik a világ dolgaival vannak elfoglalva, ebben nem lehet részük. Ez egy óriási tévedés. Ugyanis az életszentségre minden megkeresztelt ember meg van hívva – legyen az pap, vagy egyszerű kétkezi munkás. Nemcsak a papok, szerzetesek lehetnek tehát szentek, hanem számunkra névtelen keresztények milliói, akik azonban nem névtelenek Isten előtt, mert csendesen és hűségesen élték keresztény hitüket. Hiszen hallottuk az olvasmányban: az üdvözültek szeregének száma megszámlálhatatlan. Mi is lehetünk tehát szentek, sőt szenteknek kell, hogy legyünk, máskülönben nem jutunk el Isten örök országába. Ebben példaképeink és segítőink a szentek. Példaképeink azok, akiknek életét feljegyezték, s az Egyház biztos módon tartja számon őket az üdvözültek között. Segítőink, mert közbenjárásukkal segítenek minket, a küzdő Egyházat az élet rögös útján. Csak egy a fontos, hogy akarjunk szentek lenni és kérjük az ő közbenjárásukat, mert Isten világában szabad akaratunké az első szó.

*

*keresztenyunneparckepcsarnokfeher

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s